Országos rekordkísérletre készülnek a Hévízi Veterán Találkozón. Szeptember 12-én immáron harmadik alkalommal gyűlnek össze az idős csodaautók és egyéb OT járművek.
A harmadik Hévízi Veterán találkozón az 1989 előtti járművek vesznek részt, és a terv az, hogy országos rekordot döntsenek: egy időben, egy helyen Hévízen lesz a a legtöbb Oldtimer (OT) minősítésű és egyéb veterán jármű.
Három helyszínen gyűlekeznek a járgányok 8 és 8:40 között szombaton: Balatonszentgyörgyön a Gulya csárdánál, Balatongyörökön a Szépkilátónál és Zalacsányban a benzinkútnál. Innen indulva érkeznek ajárművek a hévízi Deák térre.
A rendezvényen 10 órától egy nosztalgiabuszos városnézésen is részt vehetünk egy 1969-es Ikarussal. A megnyitó 12:30-kor kezdődik, amelyet követően megszámlálják az OT minősítésű járműveket, s kiderül, hogy sikerül-e felállítani a rekordot. A tavalyi évben a 200 kiállított autóból 100 rendelkezett OT-s rendszámmal. A cél ennek túlszárnyalása. Ami bizakodásra ad okot, hogy eddig már 250 jármű regisztrált, és a járványügyi helyzet miatt több jelentkezést nem is fogadnak el a szervezők.
Érdekesség, hogy a regisztráció egyben jótékonysági akció is: az iskolakezdéshez szükséges, jó állapotú felszerelésekkel, gyermekruhával, illetve játékokkal lehetett nevezni, így támogatva a rászoruló gyermekek iskolakezdését. Az adományt a zalaszentgróti Koncz Dezső Gyermekotthon és Speciális Szakiskolai részére juttatják el a szervezők.
A résztvevőket arra kérik, hogy saját belátásuk szerint arcmaszkot viseljenek, és használják rendszeresen a rendezvény több pontján elhelyezett kézfertőtlenítő-állomásokat az egészségük megóvása érdekében.
Program:
Érkezés a gyűjtőpontokra (Veterán autók, motorok)
8.00-8.40: Balatonszentgyörgy, Gulya csárda
8.00-8.40: Balatongyörök, Szép kilátó
8.00-8.40: Zalacsány, Benzinkút
8.40: Felvonulás a gyűjtőpontokról
10:00 Érkezés a hévízi Deák Ferenc Térre
10.00: Nosztalgia buszos városnézés egy 1969-es Ikarussal
12.30: Megnyitó
13.00: OT minősítésű járművek számlálása a rekord kísérlethez
16.00: Díjátadó
17:00: Zenés szórakoztató program
19.00: Rendezvény zárása