Magyarország első és legnagyobb összművészeti fesztiválján 1989 óta találkozhat egymással és a közönséggel a hazai kulturális élet legjava. 2018-ban több mint ezer program készül három településen, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Színház, tánc, újcirkusz, hangversenyek, workshopok, zöld programok, gyerekprogramok.

 Ha a Völgyben jártok, ne hagyjátok ki a Harcsa Veronika Udvart! Veronika évek óta vezeti a jazzudvart, minden évben annak lelkes „gazdája”. Az énekesnőt sokoldalúsága miatt itthon és Európa-szerte is imádják. Udvarára pont ez a sokoldalúság jellemző. Idén is megfordulnak nála a magyar jazz legjelesebb képviselői és nemzetközi produkciók. Újdonságként az Éjféli ütemben pedig a legfrissebb, legkreatívabb ritmusokkal várnak. Sőt, énekes workshopokon is részt vehettek.

Ha mindez nem volna elég, már pedig nem, akkor a délutánt kicsiknek és nagyoknak szóló gyermekprogramokkal töltik meg.

Fotó forrása: Harcsa Veronika hivatalos oldala

 

Ha szereted/néd a napot jógával indítani, akkor is itt a helyed, hiszen minden délelőtt Napindító jóga vár.

A helyszín befogadóképessége 400 fő.

Egyébként, ha még nem hallottátok, érdemes meghallgatni az idei Völgy Himnuszt, ugyanis Veronika iamyank-kal karöltve alkotta meg a csodás dalt. Habár a két művész zenei világa különböző, az alkotáshoz való hozzáállásuk, alázatosságuk mégis hasonló. Beszélgetéseikből, ötleteléseikből egy különleges dal született. Finom, meseszerű, titokzatos, amely megidézi a Völgy reggeleit, hangulatait, önfeledt arcait, pezsgését, hajnalba nyúló beszélgetéseket, mindazon apró részletet, amelytől a fesztivál oly különlegessé válik.

Fotó forrása: iamyank hivatalos oldala

Iamyank először Veronika udvarában lépett fel, idén azonban a fesztivál Nagyszínpadán hallhatjuk rögtön az első napon (07.20. péntek) 20.30-tól egészen új projektjét, az Iamyank Live Ensemble-t, ami itt debütál.  Eláruljuk, hogy Iamyank első szimfonikus nagykoncertjéről van szó.

 

Veronika fellépései pedig a következők:

Július 20.
MűvészetekVölgyeFesztivál/Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet
P, 22:00
Harcsa Veronika Udvar
KapolcsJúlius 23.
Művészetek Völgye Fesztivál // Interaktív énekes workshop
H, 12:30
Harcsa Veronika Udvar
Kapolcs

Július 26.
Művészetek Völgye Fesztivál // Debussy-est
Cs, 19:00
Művészetek Völgye Fesztivál
Kapolcs

Július 27.
Művészetek Völgye Fesztivál // Harcsa Veronika Quartet
P, 22:00
Harcsa Veronika Udvar
Kapolcs

Borítókép: Harcsa Veronika hivatalos oldala

1 hozzászólás