Talán már ti is hallottatok a badacsonyi Gasztrohegyről. A rendezvénysorozat lényege, hogy kilenc kiváló étterem együttesen népszerűsítse a badacsonyi gasztronómiát és borászatot. Havonta egy hétvégén miénk lehet a Badacsony legjava.

A programsorozat még októberben kezdődött, akkor a szőlő, novemberben a halak, majd decemberben a disznóságok kerültek terítékre.
Idén az első alkalom január 25-27. lesz, amikor is a nagyvadakkal találkozhatunk, őz, szarvas, vaddisznó kerül a tányérokra. Február végén (február 22-24.) a farsangra helyezik a hangsúlyt. Gombóc Artúr ezúttal a csokit fánkra cserélheti, merthogy még a csapból is az fog folyni. Március 22. és 25. között füstölnek, jöhetnek a fürsölt finomságok, végül április 12-14.-i hétvégén a
láva tematikára építik fel a programot, kövön és grillen sütnek majd. Az éttermekben tehát mindenhol a közös tematikára építve adnak egy speciális hétvégi ajánlatot.
A kilenc hely szerencsére ugyanazon a hegyre vezető útvonalon található, ezért nem kell különösebben sok energiát fektetni a keresgélésbe. A gyalogos barangolás mellett elektromos kisbusz is segíti az ínyenceket, amely fél óránként indul a központból (Badacsony Turizmusirodától).
Résztvevő helyek:
- Tölgyes Kúria
- Bonvino Borbár
- Borbarátok Vendéglő
- Istvándy Borműhely
- Tilia Borvendéglő
- Pláne Badacsony Borterasz
- St. Orbán Étterem
- Laposa Birtok
- Kisfaludy-ház
Gasztrohétvégék még egyszer:
- január 25-27. Nagyvadak a hegyről
- február 22-24. Gasztrofarsang
- március 22-24. Felszáll a füst
- április 12-14. Lávakő-hétvége
Fotók forrása: a Gasztrohegy, Borítókép forrása: Az ihatóbb Magyarországért
[…] héttel később, március 22. és 25. között pedig újfent megmászhatjuk a Gasztrohegyet Badacsonyban, hiszen ezúttal füstölt finomságokkal készülnek a résztvevő helyek: kilenc […]