A gyerekek legnagyobb örömére már nemcsak az otthonukban, cipőt pucolva várhatják a Mikulást, hanem színes programokon keresztül ismerhetik meg még jobban a hagyomány eredetét. De természetesen a felnőttek sem fognak unatkozni! 

Barlangi Mikulás a Lóczy-barlangnál (Balatonfüred, 2018. dec. 3-6.)

A Lóczy-barlangban lámpások fognak világítani, melyek fényénél Szent Miklós püspök, az első Mikulás életének legérdekesebb fejezeteiből életképeket rendeznek be. Végigsétálva a barlangon minden állomásnál egy-egy rövid történetet hallhatnak a résztvevők. A barlang környéki erdőben kis papírmikulásokat kereshetnek a gyerekek, akinek sikerül megtalálni egyet, ajándékot kap.

Túra ideje: Barlangi séta és foglalkozás időtartama: 30 perc,  Találkozó helye: Balatonfüred, Lóczy-barlang (Öreghegyi u. vége), Ár: 400 Ft/fő

Mikulásfutás Siófokon (Siófok, Fő tér, 2018. dec. 8. 9.00)

Az ingyenes rendezvényre immáron negyedik alkalommal kerül sor.  Rengeteg meglepetéssel, jó hangulattal várják a sportolás, egészséges életmód iránt érdeklődőket. 

Ami idén sem maradhat el: rövid – gyermekek, futással ismerkedők számára is könnyen teljesíthető, biztosított útvonal (~4000 méter), görkori, roller, kerékpár használata engedélyezett, tematikus büféasztal a célba érkezést követően.

III.Mikulás Regatta (Balatonlelle, 2018. december 1.)

A BL YachtClub csapata hatalmas erőfeszítésekkel dolgozik azon, hogy a Balaton egész évben pezsgő turisztikai célpont legyen. Ennek a törekvésnek a része a Téli Regatta Vitorlás Versenysorozat, amit idén harmadik alkalommal rendeznek meg. A tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz OPEN kategória!

Fotó forrása: teliregattak.hu

Városi Mikulás Nap (Keszthely, 2018. dec. 6., Fő tér)

Keszthelyre a Mikulás ezúttal hintón érkezik, még pedig 16.00-tól érdemes figyelni! Majd 16.30-tól a Kalimpa Színház előadásában gyermekkoncertet hallhatnak a résztvevők, Gyertyaég címmel. 

Ezt megelőzően természetesen levélküldésre is van lehetőség a Mikulás részére december 2-án a Balaton Színházban 14.00-tól, és 16.00-tól a Napsugár Együttes Mikulásváró koncerttel is készül! 

Jön a Mikulás –Mikulásváró délután (Hévíz, 2018. dec. 2., Városi sportcsarnok)

14:00 órától Mikulás váró játszóház, ugrálóvár

14:00 órától Kézműves műhely szülőknek

16:45 órától Érkezik a Mikulás

17:00 órától Mikulásfotózás a Szeiler Fotóstúdióval

18:00 órától Mihályi Réka: ,, Masni és Pocó” – bábelőadással egybekötött gyerekkoncert

Belépő: gyermekeknek ingyenes, 18 éven felülieknek 500 Ft.
Jegyek a helyszínen válthatók!
A büfével várjuk kedves vendégeinket!

Végül nem feledkezhetünk meg a Balatoni Hajózási Zrt. programjáról, ugyanis Mikulás gyerekhajót indítanak decemberben!!

Siófokról és Balatonfüredről fut ki egy-egy Mikuláshajó 2018. december 2-án, amelyen a Mikulás is utazik, teli puttonnyal, ajándékcsomaggal, meglepetés műsorral várva a gyerekeket.

 2018. december 2-án 11:00 órakor Balatonfüred Hajóállomásról, 15:00 órakor pedig Siófok Hajóállomásról fut ki a Szent Miklós hajó. A másfél órás, műsorral fűszerezett hajóút során ajándékra is számíthatnak a gyerekek. Jegyek felnőtteknek 2.100 Ft-ért, gyermekeknek 4-14 éves kor között 1.990 Ft-ért,  0-4 éves kor között 990 Ft-ért a hajóállomás jegypénztárában válhatók. Playmobil/Piatnik gyermekjegy extra ajándékkal +590 Ft-ért vásárolható. A program- és árváltoztatás jogát fenntartják a szervezők.

hirdetés