Szerdán kezdődött a XXVII. Vonyarci Boros Forgatag Vonyarcvashegyen. A kellemes kortyolgatás mellé élőzene és finom falatok is járnak egészen a hét végéig.

Vonyarcvashegyen az elmúlt szezonokban szinte fesztivál fesztivált ért, az idei nyár különlegessége, hogy viszonylag későn került sor az első nagyobb rendezvényre.  

Szerencsére a szervezőknek nem kellett lemondaniuk idén sem a Boros Forgatagról, ami igazán szép kort élt meg, hiszen sorban a huszonhetedik számú startolt el szerdán.

Az időjárás is kedvezett a kilátogatóknak, így nem meglepő, hogy sokan összegyűltek már a nyitónapon a falu rendezvényterén.  

A kellemes hangulatú fesztiválon természetesen megtaláljuk a boros standokat, de emellett a gasztronómia egyéb területeinek is hódolhatunk. Jól csúszik a bor, a fröccs mellé a sült kolbászka, a velős pirítós vagy az édesszájúak kedvence a palacsinta és a kürtős kalács is. Ha nézelődni támad kedvünk, akkor pedig a kirakodó vásárban szemezgethetünk a kézműves ajándéktárgyak és finomságok között.

A vasárnapig tartó programsorozatot a vonyarcvashegyi Fúvószenekar műsora vezette fel, hogy aztán a hivatalos megnyitót a Da Bibere Borlovagrend és a Balatoni Borbarát Hölgyek felvonulása, borkóstolása pecsételje meg. A nyitónapot Tóth Vera Quartet koncertje koronázta meg és a Gin-Tonik zenekar fellépése zárta. Pozitívum volt a rendezvény szervzői részéről, hogy a hivatalos megnyitón tolmács segítségével köszöntötték a németajkú vendégeket.

A XXVII. Vonyarci Boros Forgatag következő napi programjai között megtaláljuk egyebek mellett a Nyughatatlan koncertet, fellép a ManGoRise formáció, a Zalai Fúvós Találkozó résztvevőinek műsorát is meghallgathatjuk, illetve zárásként DJ Szúnyoggal is rophatjuk.