Mintegy 6000 kávéfarm létezik Costa Ricában, melyek java része családi vállalkozás. Gyakran a nagyszülők vagy a dédszülők örökségét gondozzák az unokák a domboldalakban, s az állandó, kemény munkával egyesek vérbeli kávéfarmerokká nőnek fel. Ez a latin termék világhírű, a costa ricai kávé pedig egyenesen az élvonalban száguld. Hogy mitől ilyen minőségi, és hogyan jutott el ez a sokak számára jelentéktelennek tűnő, keserű bab az Újvilágba? Vizsgáljuk meg együtt!
Kb. 8 éve kezdtem el kávét fogyasztani, kezdetben a koffein miatt, később az ízvilága fogott meg. Ami egykor egyhangúlag keserű volt, az aromássá vált, és szép lassan megismertem a különbséget egy-egy típus között. Ahogy teltek az évek, a csésze kávé a mindennapjaim részévé vált, és igyekeztem minél több fajtát kóstolni.
Gondolom, többen így vagyunk ezzel, és talán akad, aki helyeslően bólogat, miközben ezeket a sorokat olvassa.
Érdeklődésem sokáig csak a fogyasztásra összpontosult, csak később “értem meg” rá, hogy megismerkedjek azzal a hosszú úttal is, ami egy világvégi domboldalon húzódó ültetvénytől a konyhámban lévő csészéig tart. Új otthonom kávétermesztő ország, szóval csak idő kérdése volt, mikor sikerül elmélyedni a háttértörténetben.
Vessünk hát egy pillantást a kávé világkörüli útjára.
A kávé őshazája Etiópia. A legenda szerint egy helyi pásztor tette ismertté, aki megfigyelte, hogy néhány kecskéje egy ismeretlen piros bogyót legel, amitől sokkal élénkebbé váltak. Az otthona környékén el is híresztelte ezt, később pedig rájöttek, hogy ha a babot megpörkölik, egy eddig ismeretlen, élénkítő ital készíthető belőle. Idővel ennek híre ment, és iszlám zarándokok által eljutott a mai Szaúd-Arábia területére.
A 17. század elején egyes európai kereskedők jól megtömték a zsebüket, felismerték a kávéban rejlő piacot, és hamarosan rendszeresen érkeztek szállítmányok az arab országokból Olaszországba. Az új termék új befektetési lehetőségeket teremtett, és megnyíltak az első kávéházak. Történetünk szempontjából kihagyhatatlan a spanyolok szerepe. Ők pakolták fel a hajóikra, juttatták el az Újvilágba, és kezdték el termeszteni a kávét Közép- és Dél-Amerikában.
A közép-amerikai régió legelterjedtebb kávétípusa az Arabica. Costa Rica természeti adottságai miatt tökéletes a termesztésére, az országban lévő ültetvények erre a fajtára szakosodtak. Nyolc nagy kávétermesztő körzet alakult ki, ezek eltérő adottságokkal bírnak, amelyek nagyban befolyásolják az ízvilágot is. Általánosan elmondható, hogy 800-1600 méteres tengerszint feletti magasságban érdemes kávéültetvényeket alapítani, Costa Rica hegyvidéki jellege tehát megfelelő környezeti feltételeket biztosít (ilyen pl. a vulkanikus talaj, vagy a száraz- és esős évszak váltakozása).
Az ország a 19. században vált függetlenné, és a kávé vált az aranytojást tojó tyúkká, amely fellendítette a gazdaságot. Az exportcikkek közül a kávé kiemelkedően fontos szerepet kapott, az ültetvények szaporodása miatt pedig a munkahelyek száma is megnőtt. Ennek hatására kezdték el “El Grano de Oro” (Aranyszem) néven is hívni. A legfontosabb exportállomások Anglia és az Egyesült Államok voltak. A termény fontosságát legjobban az fejezi ki, hogy a kormány részben emiatt rendelte el egy, az országot átszelő útvonal felépítését, amely a karibi tengerparton lévő angol kikötőkhöz volt hivatott eljuttatni az exportcikkeket.
A 21. század a technológiai fejlettség elvárását hozta magával. Gondolnánk azt manapság, hogy a kávészemek begyűjtése a korszellemtől eltérően még mindig a klasszikus módon történik? A legjobb módszer a “szedd magad”-elven alapul, amely egy mély fonott kosárból és türelmet igénylő aprólékos (hiszen ki kell válogatni az érett és egészséges szemeket), kemény munkából áll. Brazíliában elterjedt a gépi szüretelés, ami ugyan lerövidíti a munkaidőt, de hamar a minőség rovására válhat – a gép ugyanis nem tesz különbséget érett és éretlen, bab és levél közt, a bokrok sérülhetnek, és bizony gyakran előfordul, hogy utómunkára kényszerülnek a termesztők.
A szüreten részt vevő munkások teljesítménybérben, kosaranként kapják a fizetésüket. Egy kosárba 13 kg kávécseresznyét (a bogyótermést, amely a kávébabot rejti) lehet összegyűjteni. Egy kosárnyi kávécseresznye kb. 3 dollárt ér a piacon, és még rengeteg munkába kerül fogyaszthatóvá tenni azt.
A szüret végeztével a kávébabot héjától megfosztják, még egyszer átválogatják, majd szárítógépben vagy hagyományosan a tűző nap alatt szárítják. Gépi szárítás esetében a folyamat csupán 24 óráig tart, ellenben a hagyományos módszer akár egy hétig is elhúzódhat. Ezt követi a pörkölés, esetenként az őrlés, minőségellenőrzés és a többi háttérmunka.
Csakúgy, mint a borkóstolás, a kávénál is van, aki az ízvilág ellenőrzésére szakosodott. A kávékóstolók ügyes módszerekkel vizsgálják meg az egyes tájegységek termékeit. Ez nyilván hosszú szakmai gyakorlatot igénylő munka, hiszen az aromák közti különbséget gyakran nehéz megállapítani, a tájegységekre vonatkozó jellegzetességeket pedig egy-egy korty alapján kell megítélni. Az ízek váltakoznak, attól függően, hogy a bokor ásványi anyagokban gazdag vulkáni földben termett, vagy alacsonyabban fekvő, csapadékban gazdag, melegebb régióban, de még az is befolyásoló tényező lehet, hogy az adott bokor vajon árnyékban volt-e, vagy közvetlenül érte a napfény.
A részletek tehát rendkívül fontosak. A termesztés hosszú folyamat, kemény munkát igényel, hiszen ha az ültetvényen felüti a fejét bárminemű gomba, vagy ártalmas bogár, azonnal védekezni kell ellene. A kávébokor igényes növény, és az egész ültetvényt teszi kockára az, aki nem hisz a vegyvédelem fontosságában.
A kávétermesztés Costa Ricában kulturális jelleggel is bír. Mivel az ország gazdaságát már 200 éve meghatározza, szerves része lett a hagyománynak. Amíg odahaza az aratóünnepségek, addig itt a kávészüret bír folklórral, és amíg Magyarország jellegzetessége a gémeskút, addig Costa Rica a színes, kézzel festett, szarvasmarhák vontatta szekereket nevezheti kulturális örökségének. Ezeken a szekereken vontatták a kávét, cukornádat, kukoricát és egyéb exportcikkeket, gyakran 20 napon keresztül az ország egyik végéből a másikba, biztosítva az export fenntartását.
Ezeket a szekereket bármelyik turista megtekintheti az ország bármely szegletében, és ha valakinek kedve támad részt venni valamelyik nagyobb forgalmazó kávétúráján (pl. Brittcafé, Starbucks stb.), gyakran találkozhat velük zsákokkal megpakolva, tradicionálisan felszerelve, megfogható pillanatképként kiragadva a múltból.
Már a cikk címe hallatán megcsap a képzeletbeli reggeli kávé illata. Ez egy valódi szenvedély, függőség, életérzés.
