Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de mi nagyon szeretünk piacozni. Megtapasztalni a legkülönfélébb hangulatokat, felfedezni rejtett kincseiket és persze jókat enni.

A Balatonnál piacokból nincs hiány, és szerencsére a Liliomkert nincs is túl messze tőlünk. Ha valaki egy jó vasárnapi programra vágyik (illetve már szombaton is ki tud látogatni), érdemes ellátogatni Káptalantótiba. A piac megálmodója nem is találhatott volna tökéletesebb helyet a Tanúhegyek ölelésébe bújtatott völgynél. Szőlőlugasok lankái, legelők váltják egymást odavezető utunkon. Minden évszakban csodás.

Általában nagy a nyüzsgés. Nyáron már-már túlzottan is. Hiszen csodájára járnak a világ minden szegletéből. Ilyentájt azonban kényelmesen lehet nézelődni, kóstolgatni a helyi termelők portékáit. Ráadásul a fellelt kincsek mellé mindig jár egy jó szó, mosoly, jótanács is. Bátran beszédbe elegyedhetünk az árusokkal, s valószínűleg örömmel mesélnek majd magukról, munkásságukról. Bizony találunk izgalmas történeteket bőven.

Körutunkon nagy eséllyel meg is éhezünk, amin egyáltalán nem segítenek a levegőben keveredő mennyei illatok. Reggelizhetünk is, de akár ebédre is maradhatunk. Évszakhoz mérten egy forró teával vagy limonádét kortyolgatva hagyjuk magunkat elveszni. Ez az egyik legjobb stratégia a piac felfedezéséhez, mivel közben olyan zegzugokba juthatsz, amire nem is gondolnál- újabb és újabb dolgok bukkannak elő. Amerre nézel, apró kedvességek köszöntenek, mint egy kis kutacska vagy egy cifra kancsóban mezei virágok. Olykor még élőzene is felcsendül egy rögtönzött színpadon.

Mondanunk sem kell- elég jó opció egy kis lazításhoz. Bár egyben veszélyes is- mivel függőséget okozhat!

Amire biztosan szükséged lesz, ha arra jársz: egy jó nagy kosár:)

Amit biztosan találsz: jókedv, nevetés, kedves emberek, balatoni életérzés, egyedi termékek, évszakhoz illő hangulat

Amit otthon hagyhatsz (vagy közben elszáll): rosszkedv, türelmetlenség

Még egyszer pontosítsunk: Az év minden vasárnapján van piacnap, illetve már egyre többen jelennek meg szombatonként is.

Hol találod a piacot: Káptalantóti, Liliomkert….nem tudod eltéveszteni, csak kövesd a kocsisort vagy keresd a parkoló autókat.

Fotók: Made In Balaton

1 hozzászólás