Folytatódik az egy hetes balatoni bringakörutunk beszámolója, ha lemaradtál az első feléről, itt olvashatod az első napok eseményeit, ha pedig már képben vagy, itt a folytatás:

Elérkezett a csütörtök is. Az előző három napban történt események és a sok megtett kilométer után kicsit nehéz volt elhinni, hogy már a félidejéhez érkezett a nyaralásunk. Miután végre ettünk egy kiadós reggelit a Fészekben, nekivágtunk az előttünk álló, emelkedőkkel tarkított Tihanyba vezető útnak. Néhány perc telt csak el, de már egy dombon kellett erőteljesen visszakapcsolt sebességgel tekernem és a víz is szépen kezdett ömleni rólam. Gondoltam, ha így indul a nap, milyen lesz a folytatás? Hát jó volt a megérzésem, mert sok-sok kisebb-nagyobb emelkedő követte még az elsőt és a Nap is ekkor sütött a legjobban a héten. I love 30 fokban tekerés 30 kilós túrazsákkal. Azt hiszem ekkor ötlött fel bennem az a vicces jelmondat is, hogy „minden nap lábnap”! No, gyorsan lenyomtunk kb. 10 km-t és Tihany kapujában találtuk magunkat.

Az odáig tartó úton több kerékpáros társasággal is összefutottunk. Muszáj kiemelnem néhány esetet, mert az ilyen viselkedés veszélyes a többi kerékpárral közlekedő számára. Az egyik, gyerekekből álló társaság éppen szembe jött velünk az épített bringaúton. A vasúti vágányok túloldaláról érkeztek, így bőven láthattak minket, de valahogy nem akarták elfogadni a tényt. Úgy három gyerekre is rá kellett szólnom, hogy figyeljen már oda, mert olyan lazán kacsázott az úton, mintha se előtte, se mögötte nem lenne egy társa. Ja, mi meg mellette haladtunk el. A másik kiemelt versenyző egy a kerékpárt egy kézzel fogó, kereszteződésben bámészkodó srác volt, aki majdnem belénk szállt, mikor elhaladtunk mellette. Nem sokkal utána egy konvojban haladó kissrác ugyan így egy kézzel, telefonálás közben lett megkiabálva, hogy vegye észre magát. Tihany előtt egy bringás pihenő előtti placcon a nagy társaság annyira ellazult, hogy nem vette észre, hogy többen is a kerékpárúton pihegnek a járgányaikkal és teljesen elállják az utat, köszi! A legtöbbször én csak városban közlekedem 2-3 kilométeres távokat kerékpárral, így az ilyen túra jellegű, komolyabb bringázásokban még nem vagyok annyira tapasztalt, de az alapvető szabályokat mégis be lehetne tartani.

Szóval Tihany. Ahogy azt később megtudtam, kettő nagyobb levendulaültetvény is van a félszigeten. A kisebbik, úgy 7 hektár területű mező mellett haladtunk el (Gödrösi elágazó), ahol szorgos kezek gyűjtötték be a fizetős levendulaszüretekről még megmaradt virágokat. A bringaút végig visz a félsziget belsején, majd a révhez érve a keleti part mentén vezet tovább. Mi először a Levendula Házhoz látogattunk el, amely éppen a kerékpárút mentén helyezkedik el. Az épületben található tárlat két részből áll: először egy kb. 30 perces kisfilmet vetítenek a levendula eredetéről, múltjáról és jelenéről, majd megismerkedhetünk a tihanyi levendulatermesztés történetével is. A belső boltban árult mindenféle levendulás portéka (legtöbbjének) árai igencsak borsosak, de ha rajtunk nem is, azon a 10 fős japán turistacsoporton biztosan kerestek. Miután megtekintettük a kiállítást, tettünk egy sétát a Belső-tó nádasát érintő kis épített stégen, aztán folytattuk tovább a túránkat.

A kerékpárokat egy kis parkos helyen kötöttük le, onnan másztunk fel egészen az apátságig. Tettünk egy sétát a parkban, ha hallani nem is, de megnézni megnéztük a visszhangot, gyönyörködtünk a kilátásban, megcsodáltuk a templom mögötti lugason sorakozó szőlőfürtöket, aztán lesétáltunk a település alsóbb utcáiba, ahol rengeteg árus található. Az egyikben vételeztünk némi levendulás ajándékot, aztán mi magunk is levendulába fojtottuk az étvágyunk, jelesül egy jó levendulás fagyiba. Egy darabig még bámészkodtunk, majd visszasétáltunk a bringákhoz és folytattuk a körutat.

A félsziget Akasztódomb elnevezésű területén, a tihanyi rév mellett található a hétvégente működő termelői és kézműves piac, de itt van még a Tihanyi Piac Placc és Balcsi Bisztró is, amely egyfajta közösségi találkozóhelyként funkcionál. Ha tihanyi étteremről van szó, akkor az első helyen mindenképpen a Malackrumpli szerepel, ha kávé és édesség érdekel, akkor pedig az Apátsági Rege Cukrászda az ajánlott hely.

A Tihany keleti partján húzódó kerékpáros szakasz több veszélyt is rejtett magába, így aki erre járna, az legyen igencsak figyelmes! Az útmutató tábla (ha egyáltalán volt) többször is rossz helyre vitt, miközben a túloldalon sokkalta jobb burkolatú járda található és hasonló finomságok. Miután kibosszankodtam magam, a Gödrösi strandnál újra egy káprázatos látvány tárult elénk és minden bosszúságom elszállt. Az egyébként ingyenes működő strandnál sokan fürödtek, nekünk is tervben volt a dolog, de már így is meg voltunk csúszva időben. Serényen tekertünk tovább és kis idő múlva Balatonfüreden találtuk magunkat. Ez elmúlt években több alkalommal (idén is már többször) megfordultam itt, így jó kis helyismeretre tettem szert. A szállásunk a parttól távol, a felsőbb településrészben volt. Bejelentkeztünk, frissítés és már zúztunk is a Kisfaludy strandra (a másik az Esterházy Strand és Élményfürdő, a Tagore-sétány keleti végén).

Lefelé tettünk egy gyors kitérőt a Tagore-sétányra, csak mert a kikötő környéke olyan szép. A strandra érve (a legtöbb helyen 17 óra után kedvezményes a jegy) azonnal megmártóztunk a 21 fokos vízben, a felhevült testünk kellemesen való lehűtését pedig egy korsó sör is támogatta, na meg persze egy verhetetlen lángos (csak mert tudom hol kapni a legjobbat). Kicsit később még összefutottunk néhány helyi ismerőssel, akiket a fősulis cimborámon keresztül ismertem meg (aki éppen úton volt még hazafelé Ausztriából). Volt, akit a füredi kiruccanásaim alkalmával, volt akit egy közös madridi utazás során ismertem meg, de most éppen együtt volt mindenki. Kellemesen elfáradva, jól lehűlve és sok szép látvánnyal a hátunk mögött – na meg úgy 25 km tekeréssel és némi leégéssel – fejeztük be a napot. Visszafelé még egyszer elnéztünk a központba, a Karolina Kávéház mögött megnéztük a vitorlásokat, majd zárásként ittunk egy jó fröccsöt az amúgy hajnali 4-ig nyitva tartó Borházban.

Miután csütörtökről péntekre virradóan az idei Balaton Soundon lezajlott az első napi program, az északi parti lakók és turisták nem lehettek túl boldogok. Kora este már javában dübörgött a zene Zamárdiban, amit a Balaton szerencsétlen módon egészen jól átjátszott nekünk a túlpartra, így az éjszakai pihenés felemásra sikerült. Felelevenedett bennem az a 2013-as Sound, mikor két cimborámmal elindultunk Kanizsáról, hogy felnézzünk egy estére csapatni, de mielőtt elindultunk volna Zamárdiba, esni kezdett, a többi pedig már történelem. Egyszer jártam eddig a Balaton Soundon (és szerintem utoljára is), de pont azon az ominózus napon, amikor sártengerré változott a helyszín.

Péntekre már gyakorlott vándorutazókká avanzsálódtunk és elég gyorsan összepakoltuk a táskáinkat. Mielőtt nekivágtunk volna a Balatonalmádiba vezető útnak, előbb felkerestük a szállásunkhoz közel eső Péklány nevű Kézműves Pékséget, amelyet Zeliska Orsolya és kedves férje, Csaba hozott tető alá még 2017 októberében. Mire megérkeztünk, már erős sorban állás volt tapasztalható a pékség kiszolgáló terében. Reggeli gyanánt a választásunk Tihanyi levendulás briósra, Fekete erdő csigára és Firenzei fűszeres szendvicsre esett, amelyekben nem is csalódtunk. A kinti asztalkákra kihelyezett táblán többek között a következő mondat volt olvasható: „Nálunk csak egyféle adalék van: a szeretet!”

Elégedetten és jóllakva távoztunk a pékségből, ezután pedig a füredi kikötő felé vettük az irányt. Körbe néztünk még egyet utoljára a Tagore-sétányon, megszemléltük a katonás rendben sorakozó vitorlásokat és az éppen befutó sétahajót, majd bringára pattantunk és elindultunk Balatonalmádiba.

A kerékpárút a Kerekedi Csárda mellett vezetett végig, ahol nagy meglepetésünkre éppen az út mellett egy csoport szürke marha pihent az árnyas területen. Néhány percre megálltunk, hogy a néhány méterről szemügyre vegyük ezeket az őshonos, törvényileg védett állatokat, amelyek hungarikumnak számítanak.

A második rövid megállónk Csopakon volt, jó szokásunkhoz híven itt is lesétáltunk a kikötőben bámészkodni, ahol egy aranyos kislány éppen a mindig éhes kacsákat etette.

Innen már nem volt megálló, a part menti kijelölt útvonalon haladtunk tovább és pontosan délre Balatonalmádiba, a Wesselényi Strand bejáratához értünk, összesen kb. 20 km tekeréssel. A strand előtti fesztiváltér már készen állt az aznap startoló Almádi Napokra, ahova később még visszatértünk.

Mivel Zsolti cimborámmal előző este nem tudtunk találkozni Balatonfüreden, így megbeszéltük, hogy másnap Almádiban futunk össze egy röpke találkára. Nem sokkal később meg is érkezett és egy kávé mellett beszélgettünk egy jót, na meg persze részletesen megtárgyaltuk a foci VB történéseit. Miután elköszöntünk, az aznapi szállásunk felé vettük az irányt. Bejelentkeztünk és szusszantunk egyet, majd felfrissülve, de annál éhesebben lesétáltunk a Balaton első vegán étterméhez, a Veganeeta Homehoz. Nagyon vártam ezt a napot és azt, hogy jó esetben végre személyesen is találkozzak Anitával, akit az Instagramról már jól ”ismertem”. Nos, érkezéskor nem csak vele futottunk össze, nagy meglepetésünkre egy másik kedves ismerős, Sütő Izabella is éppen ide tért be. A szívélyes üdvözlés után lehuppantunk az igencsak hangulatos kerthelyiségbe és jól szemügyre vettük a kínálatot. Nehezen, de sikerült döntést hozni, na persze csak azért, mert jobbnál jobb ételek szerepelnek a kínálatban. A választás végül a házi sós pitére és a csicseris fasírtra esett, előtte pedig egy remek, gyümölcsös limonádéval hűtöttük le magunkat. Anita igazi házigazdaként viselkedett, serényen, de nem tolakodóan járta végig az asztaltársaságokat és érdeklődött az ételekről, az elégedettségről, mindenkihez volt egy kedves szava. Nem túlzok, ha kijelentem, az egy hetes balatoni tartózkodásunk ideje alatt itt ettük a legfinomabb és legigényesebb, na meg persze legminőségibb ételt. A kései ebédünk után még megkóstoltam a ház narancsos kávéját is, ami igazi hideg felüdülést jelentett. Távozásunk előtt csacsogtunk még kicsit a hölgyekkel, majd kötelező jelleggel – ha már a 3 vegán így összefutott – össze is álltunk egy fotóra. Maximális elégedettség, finom ételek, kedves kiszolgálás, tiszta, dizájnos környezet és igazi vendégszeretet. Ezt kaptuk mi a Veganeeta Homeban, amit meleg szívvel ajánlok mindenkinek. Ez úton is köszönünk mindent!

Sajnos a felhőzet kezdett sűrűsödni, ezért gyorsan a strand felé indultunk, hogy ne maradjon el az aznapi fürdőzés sem. Egyszer sikerült is megmártózni a Balatonban, majd egy rövid napozás után egy sör társaságában megnéztem a délutáni Uruguay – Franciaország mérkőzés 2. félidejét. Az idő sajnos egyre romlott, ezért úgy határoztunk, hogy ”hazamegyünk” a szállásra melegebb ruháért és estére visszajövünk a fesztiváltérre. Így is történt, visszaérkezésünk után vételeztünk némi kézműves sört és megtekintettük a Balatonalmádi Néptáncegyüttes Közelről című műsorát. Csak ámultunk és bámultunk a sok kis apróság és fiatal gyorsaságán, mozdulatain, tehetségén. Elég szép kis tömeg tapsolta végig az előadást, igazán megérdemelték. Később a strandon található egyik hangulatos kis egységben sokad magunkkal végig izgultunk a Brazília – Belgium összecsapást is.

Balatonalmádival sajnos végéhez ért a bringatúra északi parti szakasza, ezzel együtt az időjárás is egyre rosszabbra fordult. Hideg, borús, szeles időben vágtunk neki a szombati 80 kilométeres etapunknak. Előbb visszagurultunk a part mentén húzódó kerékpárútra, onnan folytattuk tovább a tekerést. Mielőtt még elfelejteném, az almádi vasútállomás melletti aluljáróban a helyi és a településről elszármazott alkotók munkáit tekinthetjük meg, amely már 5. éve a vasútARTjáró nevet viseli, a ”tárlat” pedig félévente megújul. A balatonfűzfői részeken elköszöntünk a csodás északi parttól, közben pedig már a ránk váró Siófok és környéki tömegnyomorra gondoltunk. Nem sokkal később az eső lába sajnos elérte a földet, így Balatonkenesén behúzódtunk egy bringás büfé fedett teraszára. Ha már ott voltunk, megittuk a nyaralás legolcsóbb és egyik legjobb kávéját. Akkor már biztosak voltunk benne, hogy nem fogjuk megúszni a napot komolyabb eső nélkül. Később ismét rázendített, akkor egy fa lombaji alatt leltünk menedékre. Úgy láttuk, nem érdemes órákat várakozni, lehet nem lesz jobb a helyzet, ezért folytattuk az utat. Úgy egy kilométerrel később ismét meg kellett állni, mert teljesen eláztunk a szakadó esőben. Vártunk még egy kicsit, mire végül elállt az eső. Balatonakarattyán egy figyelemfelhívó tábla jelezte, hogy az út néhány kilométer múlva a Club Aliga fizetős bejáratánál végződik. Jó pont, hogy normális helyre került ez a figyelmeztetés, ja és még németül is oda volt írva. Jött a B terv, természetesen fel egy hosszú kanyarban felívelő dombon, csak hogy ne legyen annyira egyszerű a megoldás.

Balatonakarattyán található a Balaton keleti csücskének legjobb étterme, a Szépkilátás Bisztró, ahol például a nagy kerthelyiség mellett játszótér is van a gyerekeknek, igazi család és kutyabarát vendéglátóhely, természetesen szuper kilátással, de például a közelben, Balatonvilágoson található még a Lavender Terasz is, ahol a szuper kis éttermi kiszolgáláson túl szállást is nyújtanak.

Miután felkapaszkodtunk az akarattyai sziklára, az ezt követő szakaszok már jóval nyugodtabb helyeken vittek végig, már csak a kilométereken keresztül óriási rajokban érkező muslica hadon kellett túltenni magunkat. A szikla tetejéről a kilátás remek lett volna, ha nem a szürke, borús balatoni tájat látjuk. Az egyre fokozódó forgalomból tudtuk, hogy lassacskán Siófokra érünk. A sóstói szakaszokon csak cikáztak el mellettünk az autósok, akik nyilván nem örültek a komolyabb kerékpáros forgalomnak. A szeles idő kedvezett a wind surf és kite szerelmeseinek, Sóstón elég komoly kis csapat hódolt kedvenc vízi sportjának.  Siófok központi részére érve végig vergődtünk magunkat a Petőfi-sétányon, majd megálltunk a Baross-hídon egy kép és némi folyadékutánpótlás erejéig. Innentől egy rövid időre nyugodtabb körülmények között haladtunk tovább. Itt, Siófok és Zamárdi között, Balatonszéplakon található egy csendes kis utcában a hangulatos, olaszos beütésű Rozmaring Kiskert Vendéglő és Pizzéria, ahol igazán remek ételeket kapni, Siófok környékén egy igazi kis eldugott ékszerdoboz.

Zamárdiban már harmadik napjához érkezett a Balaton Sound, a tömegnyomor közepette alig lehetett haladni. Tettünk egy gyors kitérőt a zamárdi strandra, aztán itt is átvergődtünk a fesztiválozó tömegen.

Ezután egészen Balatonföldvárig tekertünk, ott álltunk meg ebédelni, délután 2 körül, 50 kilométerrel a lábunkban. Mire végeztünk az étkezéssel, a Nap is kisütött végre. Indulás előtt gyorsan át is öltöztünk a vendéglátóhely mosdójában és tekertünk tovább.

Következő megállónk Balatonszemesen volt, ahol mindenképp szerettem volna beugrani egy szuper frissítőre a Juice Bárba Tímeához. A frissen készült turmixokban nem is csalódtunk, a szemben lévő park egyik padján elszürcsölve ki is fújtuk magunkat.

Innen már csak 11 km volt vissza Balatonlelléig, a délutáni órákban meg is érkeztünk az aznapi szállásunkra. 80 kilométer tekerés, hideg szél, eső, tömegnyomor, napsütés, mozgalmas kis nap volt, de még mindig nem volt vége. Jól esett volna egy kis csend és nyugalom, sajnos a kempingben lévő különálló épület másik lakrészében elég hangosan mulattak a srácok. Kedvesen meg is kínáltak a jóféle behűtött Pécsi Sörből, de visszautasítottam a gesztust. Később, mikor még mindig nem vették magukat észre, Zsófi rájuk is szólt, akkor egy rövid időre elhalkultak. Rövid időre…Mivel pihenni így nem tudtunk, összeszedtük magunkat és lesétáltunk a legközelebb eső strandra.

Gyönyörködtünk egyet a lemenő Napban, sokan mások is kijöttek a szeles partra fényképezni a naplementét. Szerencsénkre egy nagyobb vendéglátó egység még nyitva volt, sőt, még nagyképernyős tévé is rendelkezésre állt a meccsnézéshez, így ott megtekintettük az Oroszország – Horvátország összecsapást. Miután lement a Nap, a szúnyogok nem kegyelmeztek senkinek, a hosszabbítást már lehetetlen volt végignézni a nyitott kerthelyiségben, gyorsan haza is siettünk. A srácok sajnos még mindig a szálláson hangoskodtak, de nem sokkal később el is mentek végre bulizni. Alvás!

Fáradtan indult a vasárnap, amelyhez még az a tény is párosult, hogy ezen a napon véget ér a nyaralásunk, körbe érjük a Balatont. A kempingben található hamisítatlan menza igazi retro volt, csak úgy, mint a kínált reggeli: agyoncukrozott, citromos gyümölcstea, szeletelt kenyér, műanyag tégelyes margarin és baracklekvár, a legolcsóbb fajtából való felvágott, talán paprikás szalámi is, na meg vékonyra szeletelt paprika és paradicsom. Voila! A konyhán dolgozó úriember még kedvesen el is mondta mi micsoda. Végül is csak fáradtak voltunk, nem külföldiek, na mindegy, később már megmosolyogtam ezt a történetet. Reggeli után összeszedtük a képzeletbeli sátorfánkat és megindultunk a szomszédos Balatonboglár irányába. Első utunk a Gömbkilátóhoz vezetett, de figyelmetlenség miatt tettünk egy felesleges karikát. Visszatekertünk a domb aljába, ott láncoltuk le a bringákat.

Nehéz málháinkkal először a Temető dombra másztunk fel, ahol a Vörös és Kék kápolnák, egy virágokkal és sok-sok levendulával borított park, valamint a település egy Árpád-kori templomának romjai és egy kisebb temető is található. Ezután felkapaszkodtunk a Várdomb tetejére is, ahol egy kalandpark és maga a kilátó található. Az idő teljesen helyre állt, szépen sütött a Nap, remek kilátásunk volt az északi partra, meg persze a lellei és boglári településrészekre. Kattintottunk párat és elindultunk visszafelé. A bob pálya mellett nyitva álló asztalosmester garázsában árult portékáiból vételeztünk néhány jópofa konyhai fa eszközt is. Ezen a napon több program már nem volt, összesen kb. 12 kilométert tekertünk a fonyódi kikötőig, ahonnan hétfő délelőtt keltünk útra.

Visszaértünk, körbe bringáztuk a Balatont! Juhé! Kicsit nehéz volt elhinni, hogy már el is telt egy egész hét, mert olyan távolinak tűnt már az a borús hétfő reggel, mikor elindultunk. Kötelező fényképek a mólónál, zaba az egyik strand büfében, aztán már a haza utat terveztük. Egy gyors otthonra való bevásárlás után a jegyeket is megvettük a vonatra. Fájó szívvel, fáradtan, de annál több élménnyel gazdagodva, sok-sok kilométerrel a hátunk mögött (úgy 230 kilométernyi tekeréssel) indultunk hazafele a kora délutáni órákban. Vonatozás közben volt idő azt a rengeteg fényképet végignézni és visszaemlékezni például a Badacsonyra, vagy a füredi strandon fogyasztott lángosra.

Ha Ti is hasonló túrára indulnátok, javaslom, nézzetek utána a dolgoknak, hogy túl nagy meglepetések ne várjanak rátok, de persze nem kell agyontervezni. Remélem ez a kétrészes beszámoló volt annyira érdekes, hogy Bennetek is megindítson egy ilyen jellegű bringatúrát. Köszönöm Mindenkinek, aki elolvasta! Pihenjetek sokat és ha tehetitek, élvezzétek a Balatont! Kellemes nyarat kívánok!

hirdetés