A rege szerint egykor óriások laktak a Balaton vidékén. Szelídek voltak, a légynek sem ártottak, nem sok dolguk volt az emberekkel, de ha feldühödtek, abban nem volt köszönet. Lábdobogásuk nyomán források törtek fel a föld mélyéről, elhaladtukban patakmedreket vájtak a talajon, fákat csavartak ki, hogy csak úgy zúgott belé a Bakony erdeje. A gyorsan múló évezredek alatt aztán kihaltak. Utolsó képviselőjük, akit Balatonnak hívtak, a Badacsony környékén élt egyetlen lányával, Haláppal. Az óriáslány kedves és vidám volt, csak éppen nagyon magányos és szomorú, hiába adott meg neki mindent apja, ami csak az erejéből telt.

Egy napon aztán Haláp összetalálkozott egy emberrel, egy kislánnyal, akivel gyorsan megbarátkozott, és keszkenőjében hazavitte a sziklavárba. A napok attól fogva vidáman és gondtalanul teltek, játékkal, kirándulással és hosszú-hosszú beszélgetésekkel; Csilla, a kis emberlány mesélt arról, milyen az élet odalent a völgyben, milyenek a földi halandók, Haláp pedig irigykedve hallgatta. Egyszer aztán Csilla meghallotta az erdőből mátkája vadászkürtjének hangját és hirtelen belehasított, mennyire hiányzik neki egykori élete. Haláp hiába kérlelte, elmenekült tőle, ebbe azonban az óriáslány belebetegedett. Öngyilkos lett, levetette magát a meredélyről. Apja, miután megtalálta a holttestét, egy hatalmas sziklával akart neki emléket állítani, de éppen ez a szikla lett a veszte: maga alá temette. A kimozdított szikla helyén feneketlen örvény tátongott, zúgott elő belőle a víz, az égből pedig az özönvízszerű eső. A hullámok elborították a hegyek aljában elterülő, teknő alakú síkságot – a monda szerint így keletkezett a Balaton. Az utolsó óriás pedig ma is ott pihen a tó mélyén, a hatalmas kőtömb alatt, leánya emlékét pedig a koporsó alakú hegy, a Haláp őrzi.

hirdetés