A Time Out programmagazin nagy fába vágta a fejszéjét, és idén is megszavazták a Föld legnyüzsgőbb, legszórakoztatóbb városa címet. A szavazás során figyelembe vették a kulturális programok számát, gasztronómiai jellemzőket, a helyi lakosok kedvességét, az árak elfogadhatóságát és a város élhetőségét.

Az első helyezett nagy meglepetést okozhat. Mi legalább is nem gondoltuk volna, hogy minden szempontból Chicago viszi a prímet. Zsinórban másodszor nyeri meg a szavazást. Első lett az étel-ital kategóriában, de úgy tűnik, hogy Chicagóban azt is ,tudják mi a dörgés és hogy kell élvezni az életet. Aki szeretné saját bőrén is megtapasztalni, 2018-ban már Budapestről közvetlen járattal eljuthatunk az óceánon túlra.

Az utóbbi egy-két évben a portugáliai Porto egyre népszerűbb úticél, ám a listára először került fel, és rögtön sikerült egy ezüstérmes helyet elfoglalnia. Méltán érdemelte ki az elnyert helyet, ugyanis Porto, a „szívek városa” egy kis ékszerdoboz a lüktető Liszabon mellett. A szavazók a legélhetőbbnek ítélték, és úgy tűnik, hogy itt lehet a legkönnyebben barátokra és szerelmekre lelni.

 

Természetesen a város, amely sosem alszik sem maradhat ki. New York ezúttal a harmadik helyet érdemelte ki. Igaz, hogy a legtöbben ide szeretnének eljutni 2018-ban, de a helyiek mintegy 34%-a nem rajong a turistákért, ami nem mutat túl jól egy ilyen listán. A turistákkal azonban az esetleges kellemetlenségeket valószínűleg hamar elfeledtetik a new york-i kalandok.

 

A sportolási és edzési lehetőségek szempontjából toronymagasan Melbourne vezet Zürich-hel karöltve. Természetesen London sem maradhat ki a sorból. Ezúttal széles, sosem fogyó programkínálatával jutott be az ötödik helyre.

Szerencsére Budapestről már valamennyi helyszín könnyedén elérhető.