Földrengésekről leginkább a tv-ből értesülünk vagy a katasztrófafilmek riogatnak minket. Testközelből átélni azonban egészen más tészta. Egy érdekes beszámolót olvashattok arról, hogy milyen egy földrengés résztvevőjének lenni.

2018. augusztus 17-én a Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Costa Ricát. Az epicentrum a Csendes-óceán partközeli szakaszán, az ország deli régiójában, a panamai határ közelében volt 19 km mélyen. A rengés az egész országban érezhető volt, kisebb-nagyobb károkat okozva. Személyi sérülés nem történt, a legnagyobb kellemetlenség az áramszolgáltatás kimaradása volt, de ez is csak a déli régiók egy-egy települését érintette.

Tektonikus mozgás a mindennapokban

Costa Rica földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a földrengésveszélyes országok közé tartozik. A Kókusz-szigeteki lemez, Nazca-lemez és a Karibi-lemez találkozásánál helyezkedik el. Óceáni és kontinentális lemezek közelednek folyamatosan egymáshoz, lassan átformálva a partvidéki vonalat és a mélytengeri árkokat. Az így felszabadult energia viszonylag sűrű földrengéseket okoz, a helyiek pedig nem tehetnek mást, mint szép lassan hozzászoknak a trópusi élet e kellemetlen velejárójához.

7 hónapja élek itt, és ez volt a 3. földrengés, amit átéltem. Az első két alkalom felejthető volt, kissé megingott a talaj, ám egy percen belül véget is ért. Az utórengések csupán gyenge sóhajnak tűntek, gyakorlatilag zavartalanul folytathattam a napomat. Ez a mostani azonban érezhetően erősebb volt, és hosszabbra nyúlt, mint az eddig átéltek.

A legjobb megoldás: kifelé a házból!

Azt mondják, a kutyák megérzik a közeledő katasztrófákat, legyen az bármilyen jellegű. Az állítás igazát a saját bőrömön tapasztalhattam meg. Házunk nappalijában voltam, amikor a kutyánk hirtelen felkapta a fejét, majd maga alá húzott farokkal körözni kezdett a szobában. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak sem, hogy a szomszédságban élő valamennyi kutya vad csaholásba kezdett – a hangzavar ugyanis átlagos jelenség Latin-Amerikában. Miután a kutyánk kisomfordált a házból, hogy ugatásával csatlakozzon a társaihoz, kissé megszédültem, ugyanis ekkor érkeztek az első rengések.

A hollywoodi katasztrófafilmek sajátos hangzavarral mutatják be a földrengéseket. A valóságban viszont mindez síri csendben zajlik, csupán a ház faszerkezete nyikordult meg párszor, valamint a falon függő képek himbálózása jelezte, hogy valami történik. Ha az ember ül vagy fekszik, olyan érzés, mintha hajón utazna épp, állva pedig hamar beleszédülünk. A hirtelen izgalomtól vezérelve kirohantam a házból, attól tartva, hogy valami rám zuhan, de szerencsére még a fal sem repedt meg.

Földrengésbiztos építkezés

A helyiek a hosszú évek alatt felkészültek az ilyen helyzetekre, és ez sok helyütt meglátszik az építészeten is. Új házak építésekor az elsődleges szempont a földrengésektől való védelem. Sajnos azonban gyakori, hogy anyagi okokból az egyszerűbb megoldásokat részesítik előnyben egyes családok, így ők nagyobb veszélyben vannak, mint azok, akik alaposan átgondolt tervvel építkeznek. A leggyakoribb hiba, amit a helyiek elkövetnek, az agyagos talajon való építkezés. Az ország nagy részét ugyanis ilyen talajréteg fedi, ezért érdemes telekvásárláskor és építkezéskor ezt is figyelembe venni. Az agyagos talaj iszapossá válik, az ilyen alapra felhúzott ház pedig instabil lesz, ezért érdemes szakvéleményt kérni a munkálatok előtt. Ez azonban olyan plussz kiadás, amelyet sokan nem engedhetnek meg maguknak. Talajfeltöltéssel megelőzhetőek a későbbi problémák, de ez megint csak anyagi befektetést igényel. Sajnálatos módon nincs az országban egy központi ellenőrzés, amely bevizsgálja az épülő konstrukciókat – ez a hiány főleg a régebbi építésű templomok és iskolák falainak repedésein figyelhető meg. Magáncégek azonban foglalkoznak földrengésvédelemmel, így a helyiek dolga csupán annyi, hogy kiválasszák a legelérhetőbb szolgáltatást.

“Itt ez gyakori…”

Számomra furcsa volt, ahogy a helyiek reagáltak az eseményre. Mosollyal az arcukon, zavartalanul folytatták a délutánjukat, csupán egy-két szóval konstatálták a tört­énteket. A média ugyan helyén kezeli az esemény nagyságát, de hétköznapi szinten, az utcákat járva nem látom, hogy különösebben megrendültek volna az emberek. “Ez egy ilyen ország, itt ez gyakori” – legyintett a helyi vegyesboltos, amikor megkérdeztem őt, hogy nem rémült-e meg túlságosan, és bár igaza van, a veszély valódiságát nem szabad a szőnyeg alá seperni. A www.earthquaketrack.com szerint az elmúlt egy évben 82 földrengés rázta meg az országot. Ez az érték elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy ne vegyük félvállról a problémát.

2009-ben a turisták által kedvelt Poas vulkán közelében lévő Cinchona települést seperte el egy, a mostanihoz hasonló 6,1-es erősségű földmozgás. Az a katasztrófa 34 életet követelt, és mivel a település a hegyekben áll, gyakorlatilag elsodorta azt a többoldalról lezúduló óriási földtömeg.

Cinchona

1991-ben pedig egy 7,6-os erősségű rengés okozott óriási károkat Limón tartományban az ország karibi régiójában. 47 ember vesztette el az életét, és a rengést követő cunami közel 7000 embert tett hajléktalanná.

Ijesztő, de egyben érdekes tapasztalat volt átélni egy ilyen erejű földrengést, mivel egy olyan országból érkeztem ide, amelyre nem jellemző az effajta katasztrófa. A világ másik végére kellett utaznom ahhoz, hogy megkapjam a leckét a természet valódi erejéről.

A Costa Rica-i élményeimről még itt olvashattok.