Lehetne akár egy szappanopera hősének neve, de jelen esetben Manuel Antonio egy kivételes vidék Costa Ricában. Sorozatunk Attilától folytatódik. 

Pár hete az az öröm ért, hogy lehetőségem volt Costa Ricában több vidéket is bebarangolni. Úticéljaimként egytől-egyig olyan turistaközpontokat választottam, amelyek nemzetközi hírnévvel büszkélkednek. Kényelmes megoldásnak tűnt ez az utazásszervezés, mivel a csalódás lehetősége így gyorsan kizárható. Tapasztalataimat szeretném megosztani Veletek; Gyertek hát velem ezúttal Manuel Antonióba!

A szóban forgó kisváros Puntarenas tartomány legfontosabb üdülőközpontja. Az itt élők nagy része a turizmusból él; apartmanok, motelek, hotelek és éttermek tucatjai színezik az utcákat, és túlnőnek magán a városon is. Kilométerekkel az úticélunk előtt már besűrűsödtek a szállásadók, az idelátogatók tehát könnyen a bőség zavarába eshetnek. Fel kell azonban készülni arra, hogy a város hírneve az árak emelkedését is magával vonzza, így bizony gyakran mélyebbre kell nyúlni a pénztárcánkban, mint azt megszokhattuk az ország más részeiben.

Nem árt vigyázni az erős hullámzással!

Puntarenas tartomány az ország délnyugati része, amelyet nyugatról a Csendes-óceán, délről pedig Panama határol. Az egyik legmelegebb régió, amelyet plusszban még megfejel az esőerdők okozta magas páratartalom is. Fel kell hát készülni az – európaiak számára – extrém melegre. Ez sajnos elkerülhetetlen, így ajánlott ezen minél gyorsabban túltenni magunkat, s ha ez sikerült, jöhetnek azok a sajátos élmények, amelyeket csak egy trópusi, tengerparttal rendelkező ország tud megadni.

Miután becsekkoltunk, és gyors tempóban igyekeztünk kiheverni a négyórás autóutat, az első utunk azonnal a strandra vezetett. Itt két lényeges dolgot kell megemlíteni. Az első az, hogy a holmijainkat ha lehet, ne hagyjuk őrizetlenül a parton! Bár a bűnözés Costa Ricában jócskán lemarad a többi latin-amerikai országtól, Manuel Antonioban azonban őshonos egy tolvajcéh, amelynek törvényenkívüli tagjaival szemben a rendőrség is tehetetlen. Ők a közönséges csuklyásmajmok, akik bizony mindent eltulajdonítanak, ami mozdítható, és hozzáférhető. Többször láttam turistákat, akik kétségbeesett harcot vívtak, hogy visszaszerezzék ellopott értéktárgyaikat, de az erőfeszítések mindegyike kudarccal végződött. Egy elvesztett okostelefon, vagy pénztárca garantáltan elrontja bárki nyaralását, így tehát érdemes odafigyelni ezekre a kis tolvajokra.

A másik megemlítendő veszélyforrás maga az óceán. A legtöbben emiatt érkeznek, és kezdeti izgalmukban gyakran elfelejtik, hogy a nagy víztömeg óriási veszélyt jelent. Ha erős a hullámzás, a víz szívóereje is megnő. Gondoljunk csak bele, hogy ekkora víztömeg mi mindent képes tenni egy olyan ”kis súllyal”, mint egy ember. Gondatlanságunk az életünket veszélyeztetheti, és a ”mered vagy nem mered”-játék az óceánnal nem pont nekünk kedvez. Képességeinket szem előtt tartva érdemes tehát a part közelében maradni.

Most, hogy tisztában vagyunk a veszélyekkel, nézzük meg, miért is érdemes idejönni kikapcsolódni.

A part az ország nagyobb strandjai közé tartozik. Bár nem olyan nagy, mint Carrillo (őt majd egy másik írásban mutatom be), de annak, aki végig akarja sétálni, bizony rá kell szánnia legalább egy órát. A szinte már fehér, forró homok a helyieken kívül mindenki talpát égeti – rendkívül jólesik tehát az óceánban lehűteni magunkat. A víz gyönyörű zöldes árnyalatú és ha a hullámzás nem veri fel a homokot, olyan tiszta, hogy fenéken úszkáló halak jó részét szabad szemmel is látni. A közösségi élet főleg a partmenti bárokban összpontosul. Turisták százait látni nap mint nap, a világ minden tájáról – egy alkalommal futólag még magyar szavakat is hallottam.

Aki szereti a vízi sportokat, itt több lehetőséget is élvezhet. Szörf, jetski, búvárkodás, ki mit szeretne. Az extrémebb lelkületűek még a víziejtőernyőzést is kipróbálhatják, ha hajlandók 70 dollárt fizetni egy húszperces alkalomért. Meglepően sokan voltak bevállalós kedvükben, korosztálytól és nemtől függetlenül, és bár a kezdeti sikolyok mondhatni a tájhoz tartoztak, láthatóan mindenki nagyon jól érezte magát és azt kapta, amire valóban számított.

Első napunkat főleg a parton töltöttük, a késődélután pedig felfedeztük a városközpontot. Kellemes légkör uralkodott itt. Valamennyi bárban beszélnek angolul, így a spanyollal nehezen boldoguló utazók is probléma nélkül megértethetik magukat. Az ételek közül a helyi ízeket ajánlom kipróbálásra, mivel nem olyan nehezek mint a már megszokott hazai tálak. Ezt a klíma miatt érdemes szem előtt tartani.

Másnap korán keltünk, hogy időben, a nagy turistaforgalmat megelőzve jussunk el utazásunk fő céljához, a Manuel Antonio Nemzeti Parkhoz. A városba látogatók számára ez a park a legnagyobb húzóerő, a belföldi és nemzetközi médiában pedig a világ egyik legszebb nemzeti parkjaként emlegetik. Biológusok, ornitológusok és elhivatott természetjárók kedvelt találkozási helye ez. A belépődíj, amely külföldieknek kicsit többe kerül, fedezi a park karbantartási költségeit, és mivel rengeteg pénzről van szó, ez meg is látszik, amint átléptük a kaput. Az ország egyik legjobban karbantartott nemzeti parkja tárult fel előttünk.

Nem ritka az efféle kilátás a szállodákból

Négy túraútvonalat alakítottak ki, amelyek behálózzák a parkot, és többször keresztezik egymást. Ha az egészet be akarjuk járni, kb. 3 órás túrának nézünk elébe. A szintemelkedés nem túl nagy, és a túraútvonalakat is turistabarátra alakították, így érdemes végigsétálni ezen a kis dzsungelen. Több, mint 300 állatfaj közt sétálhatunk, melynek java része madár és emlős, de a hüllők kedvelői sem csalódnak; több kígyófaj (van, amelyik mérges), gyík és iguána is honos errefelé. Sajnos az állatok java része a turisták okozta zajok elől elbújik, így tehát azok, akik természetes közegükben szeretnének állatokat lesni, türelmet kell gyakorolniuk, vagy túravezetőt bérelniük. Az ornitológusoknak nagyobb szerencséjük van, a legegzotikusabb madarakat figyelhetik meg távcsöveiken keresztül.

Említettem, hogy a klíma mennyire megterhelő lehet az európaiak számára. Nos, a dzsungel lehet sokkal kellemesebb, de kellemetlenebb is, napszaktól függően. A páradús, sűrű növényzet a reggeli órákban kellemesen hűvöset tart, így ezt az időszakot érdemes kihasználni túrázásra. A déli óráktól kezdve késő délutánig már sokkal megterhelőbb a hőmérséklet, esős évszakban pedig sűrűn zuhog az égi áldás, általában egész délután. Érdemes tehát felkészülni mindenre.

A nemzeti parkban 3 tengerparton élvezhetjük a napsütést, nem ritkán iguánák társaságában. Ijesztőnek tűnhet, amikor napozás közben egy félméteres

Az ördögi csuklyás majmok – ravasz kis tolvajok

példány táborozik le mellettünk (ami nem ritka errefelé), de nyugodjunk meg, teljesen ártalmatlanok, a veszélyt itt is a már említett csuklyásmajmok jelentik – azok is csak az értékeinkre nézve. Mindhárom tengerpart saját jellegzetességekkel bír. A legnagyobb, a félhold alakú Playa Espadilla a costaricai képeslapok kedvelt témája, innét gyakorlatilag belátható az egész öböl. Az aranybarna homokkal behintett Playa Manuel Antonio (amely személyes kedvencem) egy viszonylag eldugott kis “titkos öblöt” ölel át – bár a víz gyorsan mélyül, de a hullámzás nem olyan vad, mint másutt. A harmadik, a Playa Escondido a legvadabb hullámokat fogadja, amelyeket hatásosabbá tesznek a vízből kiemelkedő partközeli sziklák. Úszni itt nem ajánlott, akkor sem, ha jó úszónak tartjuk magunkat; a sziklák miatt rendkívül balesetveszélyes.

Cserébe rengeteg iguánával oszthatjuk meg a partot napozás közben.

Iguána élvezi a napsütést

A park egyszerre 600 turistát képes befogadni. A gondnokok erre nagyon figyelnek, mivel ezt az értéket egy szigorú törvény írja elő. A rendelkezés oka a biztonság, amely úgy a turistákra, mint a helyi élővilágra is vonatkozik.

Ha az ember egy olyan országban él, ahol a természet annyira domináns, mint itt, Costa Ricában, akaratlanul is elgondolkodik azon, hol is van a helye ebben az hatalmas gépezetben. Ezen a kérdésen újra és újra elgondolkodom. A lecke ezúttal egy krokodil képében jelentkezett, amelyet valamelyik közeli folyó kisodort az óceánba, és a sósvízből pont azon a strandon akart kikecmeregni, ahol mi is éppen aktívan pihentünk. Szerencsére a park gondnokai időben észrevették, hogy a fürdőzők felé közelít, így hamar sikerült kiüríteni a strandot. Nem sokon múlt, hogy tragédiával végződjön a parklátogatás, de mindenki hallgatott a sípszóra, és egy krokodil jelenléte elég erőteljes indok ahhoz, hogy szótfogadjunk.

A krokodilok esős évszakban jelennek meg, hiszen ekkor mocsarasabb a környék

Ez a kaland azóta többször is az eszembe jutott. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen veszély előtt állok – európai otthonom kényelméből ez ugyanis lehetetlennek tűnt. Costa Ricában azonban azt tapasztalom, hogy hiába élünk városokban, attól még nem vontuk ki magunkat a természet rendjéből. Kontrollálhatjuk otthonunkat, de ha kilépünk a vadonba, már nem mi vagyunk az urak.

És mivel a természet nagyobb nálunk, nem árt, ha kellő alázattal fordulunk felé.

hirdetés