Olaszországot meglátni és megszeretni

Szeptemberben végre lehetőségünk adódott arra, hogy megízleljük a méltán híres olasz életérzést egy toszkán körút keretében. Korábban már megcsodálhattam a térség fő központját, lelkét- Firenzét, ezért lelkesen vártam a visszatérést. A filmekből valószínűleg mindenkinek a vékony magas ciprusok, kis kockaházak, buján zöld lankák jutnak eszébe, és valóban- a leírás tökéletes. A toszkán vidék magával ragadó. Bárhová is néz az ember, mindenhol egy-egy jellegzetesség bújik meg, szemünk már-már elfárad a rengeteg látnivalótól, és nem bír betelni vele. Nevezhetnénk ezt látvány-orgazmusnak is. Lássuk, mitől olyan ízes Frances Mayes regénye!

Egy jó autóbusz mindenhová elvisz

Eddig nem sok tapasztalatom volt buszos/idegenvezetős utakkal. Többnyire hajlamosak vagyunk a fokozott kényelmet választani, és az autóbuszt könnyen repülőre cseréljük, ha arról van szó. Mi tagadás, ez esetben nem kell szinte egy egész napot a buszban eltölteni, viszont a jelenlegi utazás során sajnáltam volna, ha kimarad az a mesés látvány, ami végig kísért minket utunkon. Szlovénia hegycsúcsait, legelőit fokozatosan felváltotta az olasz síkság, amely kezdetben a hazaihoz hasonlított, majd a toszkán térséghez közelítve egyre színesebbé, változatosabbá vált a dombok-hegyek közti utazás. Végül, az autóbusz is egészen megszokhatóvá vált, hiszen elvitt mindenhová, a legmeredekebb helyekre is.

Csillagtúrára fel!

Öt nap, egy hotel, naponta más-más felfedezésre váró helyiség. Aki nem ismerné a kifejezést, a csillagtúra lényege, hogy a kirándulás alatt ugyanabban a szállodában hajthatjátok nyugovóra megfáradt testeteket, de minden nap más égtájnak indultok útnak célpontotoknak megfelelően. Fő előnye, hogy nem kell egy hétig naponta más helyet megszokni, illetve szinte bőröndből élni. Hátránya, hogy általában így kisebb távok tehetők meg, hiszen mindig vissza kell térni a kiindulópontra.

Települések szigorúan a dombtetőn

Amerre nézel domb terem. A domb legszélén, sokszor már szinte a szakadékba meredezve pedig egy kisebb-nagyobb falu tornyai meredeznek az ég felé. Kérdés: hogy tudtak így építkezni, és mégis hogy jutnak fel oda a település lakói nap mint nap? Na igen. Természetesen erre nem kaptam választ. Mindenesetre valamit ügyesen csinálnak. Főleg úgy, hogy a többnyire középkori települések máig megőrizték romantikus bájukat. Vörös tégla épületek mindenütt, virággal szegélyezett, macskaköves kusza utcácskák jobbnál jobb portékákat kínáló apró boltok, mosolygós emberek. És a települést körülölelő táj. Kezdtem megérteni, hogy mik a dombtető előnyei. A látvány magáért beszélt. Mögöttünk az utcácskák romantikája, előttünk a toszkán táj tarkasága. Nehéz volna egy helyet kiemelni a többi közül. Az összes általunk meglátogatott település nagyon hasonlónak tűnt, mégis apró részletekben megőrizte egyediségét.

Sienát nemcsak a gyönyörű főteréről ismerhetitek fel, aki jártas a festészetben erről a helyről nevezték el az egyik színt is.

Volterrában ugyan minden az ott bányászott alabástromról szól, belopta magát szívembe azzal a nyugodtságával, amit árasztott sétánk során. És a tökéletes pisztácia fagyiját sem felejtjük el.

A városfallal védett Lucca, mint egy apró ékszerdoboz bújik meg Firenze közelében. Puccini tudta, hol kell meglátni a napvilágot, és eljuthattunk Pinocchio szülőatyjának városába, Collodiba is, ahol valóban minden a fa báburól szól, aki gyermekké változott.

A turisták által kevésbé látogatott helyek mellett sor került kommerszebb városlátogatásokra is. Hiszen hogy hagyhattuk volna ki a pisai ferde torony kiegyenesítését? Pisa jelentős történelmi és turisztikai központ, és a Csodák tere valóban adott valami plusszt a turisták hadán kívül.

Firenze önmagában megérne egy külön misét. Kultúra és művészet itatta falai közt akaratlanul elmerülünk a reneszánsz bölcsőjében. Nem ragoznám, hátha elfogult vagyok. Egyszer látni kell. Sajnos hömpölygő tömegekkel találhatjuk szemben magunkat, akik Dáviddal és egyéb istenekkel szeretnének selfiezni, de akad a napnak olyan szakasza, amikor a napfelkeltében sétálgathatunk és élvezhetjük az éledező város pillanatait.

 

Arrivederci Italia!

Egy fejezetbe sűríteni azt a rengeteg csodát, amit láttunk eléggé fukarnak tűnik, de inkább egy érzést adnék át.

Andalogni az ókori falak között, élvezni az illatokat, az ízeket, leülni, nézni az embereket. Buongiorno-t köszönni és Bona sera-t.

Majd fájó szívvel utunk végén Ciao-t, remélve, hogy egyszer még visszatérünk.