Ízlésesen felújított épület, amely csak a szögletes formáiban idézi a szocialista nyaralókomplexumokat, simogató napsütésben fürdő babzsákok, strandröplabda, szép kilátás, kellemes hangulat és a lazulás utáni ellenállhatatlan vágy – ez fogadja elsőre a látogatót Balatonvilágoson, a Petőfi Sándor utcában. Néhány éve támasztotta fel a Hedon Brewing a balatonvilágosi sört, pontosabban valami teljesen egyedit alkottak. Klasszikus világos pilsner és lager, kellemesen kesernyés rozsos pale ale, egy lágyabb lecsengésű blond ale, egy selymesen üdítő búza, egy borostyánsárga színű édesebb ízvilágú IPA – gazdag a kínálat a kézműves sörfőzdében. A termékeket azonban már nem csak a főzőmestereknél lehet kóstolni: számos balatoni étterem, jó néhány söröző az egész országban, sőt áruházlánc is felvette kínálatába a Hedon főztjeit.
A magyar tenger partján eddig örömmel kortyolgathattunk badacsonyi kéknyelűt, csopaki olaszt vagy boglári muskotályt – a nagy melegben szigorúan a párától izzadó szódásüvegből felspriccelve –, most már bizony minőségi, különös műgonddal készített kézműves söröket is rendelkezésünkre állnak. Népszerűségük pedig igencsak megugrott az elmúlt pár évben. A nagy magyar sörfőzdék, és az általuk főzött hazai és külföldi recept alapján előállított sörök természetesen továbbra is uralják a piacot.
A Dreher Sörgyárak, a Heineken Hungária, a Pécsi Sörfőzde és a Borsodi Sörgyár teljesítménye tette ki az iparág árbevételének 98 százalékát tavaly. Viszont 2016 óta folyamatosan nő a hazai sörgyártással foglakozó vállalkozások száma, a kézműves sörfőzdék egy év alatt több mint 40 százalékkal növelték a termelésüket, és piaci részesedésük mennyiségben egy, míg forintban számolva két százalékra bővült. A trendet a nagyobb sörfőzdék is felismerték és a megszokott (sok esetben kukoricagrízzel feljavított) lager típusú söreik mellett piacra dobtak a hazai fogyasztók körében újdonságnak számító termékeket. Gondoljunk csak a Soproni IPA-ra, a Dreher különböző komlós söreire, az Arany Ászok frissenszűrt változatára vagy a Borsodi Mesterre. A tavaly júniusban tulajdonost váltó Pécsi Sörfőzde pedig a premium lager, szűretlen pils és búzasör termékeivel, valamint azzal, hogy csak vizet, árpamalátát, komlót és élesztőt használ összetevőként, kívánja az új trendet megcélozni. A kormány is lépéseket tett a piaci folyamatok alakítása érdekében. A kisüzemi sörfőzdék helyzetbe hozására hivatkozva 200 ezer hektoliterre emelte (a korábbi 8000 literről) az 50 százalékos jövedékiadó-kedvezmény limitet.
A különleges sörök iránt rajongók vagy az új ízek fanatikus kutatói nem csak a boltok polcain kutatnak, hajlamosak utazni is az egyedi élmény érdekében. Békésszentandrás Békés megyei község, a Körös partján, Szarvas mellett. A megszokott vidéki tájat idéző házak között suhanva az országúton tábla jelzi, hogy az egyik utcába befordulva találhatjuk meg az ottani főzdét. Az eddig nagyon csendes település az egyik épület előtt megtelik élettel. Parkoló autók, üvegekkel, töltött műanyagpalackokkal térülő-forduló emberek. A főzdéhez tartozó sörözőben hatalmas sörcsap és gazdag kínálat fogad minket. Szentandrási sört 1993 óta főznek, a 2000-es évek közepére azonban teljesen megújították kínálatukat. A folyékony kenyerüket azóta nem csak a környékbeliek keresik, az ország számos sörözőjében kerülnek csapra hordóik.
A következő állomásunk Szekszárd. Az ember agyán először átvillanó kérdés elsőre jogosan hangzik. Kinek jut eszébe abban a városban sörfőzdét alapítani, ahol olyan borok készülnek, amelyek a világversenyekről is érmekkel térnek haza? A válasz: két szemtelenül fiatal megszállott sörrajongónak. A Brew Your Mind csapata, ahogy magukat nevezik gerilla sörfőzők, pedig olyan ízekkel, színekkel, élménnyel kínálják meg a kóstolókat, amely utánozhatatlan. Általában úgynevezett New England típusú IPA-k kerülnek hordókba és kis dobozokba, de a változatosságot és a srácok kísérletező kedvét, amely olyan fantázianevekben ölt testet, mint Peach Please, Money Gun, Candy Flip vagy Evermind, még követni is kihívás, de megéri. Az egyetlen nehézség csupán a sörökhöz való hozzájutás, csak néhány kézműves sörözőben vernek csapra olykor-olykor egy hordót, rendszeres budapesti bemutató rendezvényükön pedig előre kell rendelni, ha az ember kóstolni vagy hazavinni szeretne az új főzetekből.
Az összes magyar kézműves vagy gerilla sörfőzdét felsorolni is nehéz, hát még végigkóstolni. Kósa Kolos, az Ital Magyarország Kft. sörszakértője nemrégiben a Blikknek azt nyilatkozta, hogy „a kézműves sörök reneszánsza, az innovációk, az izgalmas, új termékek megjelenése visszaadja a fogyasztóknak azt a sokszínűséget, ami a sörben rejlik, és ez a jövőben még nagyobb fogyasztást generálhat”. Bár az alkoholfogyasztás Magyarországon magasnak számít, a sörök terén hazánk koránt sem éllovas a régióban. Tavaly bár a kelet és közép-európai országokban fogyott a legtöbb sör a világon, Magyarország a szomszédjai közelébe sem ér – derül ki egy interneten közzétett tanulmányból. Az egy főre jutó fogyasztás alapján összeállított lista első 15 helyezettje közül 10 állam régióbeli volt, Magyarország viszont nem kapott helyet köztük. A rangsor élén Csehország áll, egy főre jutó 137 literes fogyasztással évente. Őket követik a lengyelek és a németek. A KSH 67 literre becsüli a magyar fogyasztást. Az idei forró nyár és a labdarúgó világbajnokság megemelheti ezt a számot.
Persze a kézműves sörkultúra lényege pont hogy nem a mennyiségben keresendő, hanem az új, a szokatlan felfedezésében, a kulturált alkoholfogyasztásban. Bár a több ezer éves Kárpát-medencei borkészítéssel konkurálni nem tud az árpalé-főzés, de talán nem is lehet ez a cél. Sokkal inkább az, hogy újabb és újabb ízekkel gazdagíthatjuk nyári vagy balatoni emlékeinket.