Sokak szerint legkisebb tanúhegyről nyílik a legszebb balatoni látkép. A kilátásért viszont dolgozni kell! A Tóti-hegy a Balaton-felvidéken elhelyezkedő Tapolcai-medence területén található tanúhegyek egyike. A Gulács keleti szomszédságában terül el. Bazaltcsúcsa cukorsüveg alakú, harmadkori vörös homokkőre épült. A 347 méter magas Tóti-hegy látszólag lankás, de a csúcsra törőknek gyorsan rá kell döbbenniük, hogy csak a hegytető előtti nagyjából 50 méteres rész egyre meredekebb, de könnyen mászható. Emellett a hegyen nincs sehol pihenőhely, tehát a célig leszegett fejjel kell előre haladni, amiért csak az egykori kőbánya sziluettje és a gazdátlan pincék-présházak kárpótolnak. Igaz a turistajelzések ritkák, de ha követjük az utat nem tévedhetünk el.  Megéri felküzdeni magunkat, a többi tanúhegy, a Balaton-felvidék, a sümegi Csúcsos-hegy és nem utolsó sorban a Balaton látványa kárpótol az izzadságért. 
Ha valaki nem akar egészen a csúcsig mászni, akkor is érdemes elindulni. Az elhagyatott kőfejtő, a megüresedett és omladozó pincék és házikók, melyek fölött a természet átvette az uralmat különleges hangulatot teremtenek, de az árnyékos, zöld kis ösvényeken sétálni is maga a csoda.

Vadregényes utakon

Különféle összetételű erdőfoltok, a meleg, déli száraz lejtőkön lejtősztyeppek, bokorerdős részek, sziklahasadék-növényzet borítja a hegyet. A lábunk előtt heverő Káli-medence szinte gyógyító hatással van a test és a lélek számára.
A tetőt két túraútvonalon közelíthetjük meg. Salföld felül egy hosszabb, míg Káptalantóti felől egy rövidebb útvonalon indulhatunk el. Ajánlatos távcsövet, fényképezőgépet vinni, hogy a látvány minden részletét kiélvezhessük. Persze szabad szemmel sem maradunk le a csodáról!

Egy cseppet sem túlzás a Tóti-hegyi kilátást a legszebbnek nevezni, mert a csodálatos vidékre nyíló körpanoráma optimális napjárással, fényviszonyokkal párosul.

A Tóti-hegy, a legkisebb tanúhegy