Az utóbbi időben a mozik hemzsegnek a valós történeten alapuló filmektől. A Dzsungel ugyancsak egy izraeli kalandor, író, Yossi Ghinsberg memoárját dolgozza fel.
Yossi 22 évesen vágott neki a nagyvilágnak, mivel elege lett a civilizált életből. Családja 
legnagyobb megdöbbenésére az 1980-as évek elején két barátjával útnak indul Bolíviába, hogy egy életre szóló kalandot keressen. La Pazban megismerkednek egy osztrák utazóval, Karl Ruprechterrel, aki egy felfedezőútra invitálja a fiúkat az amazóniai őserdő mélyére egy indián falu felkutatásának reményében. Az erdő mélyén azonban a kaland hamar rémálommá válik, amikor túravezetőjük magukra hagyja őket. A következő három hét az életben maradásról szól. Vajon ki éli túl, és tér vissza a civilizációba? Yossi minden ismeretére és tudására szükség van ahhoz, hogy a dzsungelben leselkedő veszélyekkel megbirkózzon. Beleértve saját elméjének játékát.
Harry Potter ezúttal a dzsungelben próbál varázsolni. Daniel Radcliffe-t szakállasan és drámaian lefogyva láthatjuk, ahogy életéért küzd a 2 órás játékidő alatt. A történet folyása viszonylag lassú, a rendező leginkább Yossi belső világára összpontosít és karakterének 
fejlődésére a megpróbáltatások hatására. A film elején önmagát és határait szerette volna megismerni, ki akart törni komfortzónájából. A film végére megbomlott elmével látjuk újra. A komfortzóna elhagyása kétség kívül sikerült. Radcliffe azonban egy tisztességes játékon kívül sokkal többet nem tudott megmutatni tehetségéből. Kénytelen volt megmaradni a rettegő, kétségbeesett arckifejezéseknél, már amennyit a százhúsz rétegnyi sártól és kosztól láthattunk belőle. A történetben sincs erőteljes katarzis vagy dráma. Egyszerűen hű marad a memoárhoz, és ennek megfelelő realitással mutatja be az eseményeket. A történet korrekt lefestését kapjuk vissza.
A két órás játékidő végére Yossihoz hasonlóan mi is megfáradunk, és megerősítjük magunkat abban, hogy a dzsungel iránti kíváncsiságunkat továbbra is természetfilmek révén, saját karosszékünkből fogjuk kielégíteni.
