Somogyi Renáta örömmel tudatta, hogy a gyenesdiási Bringatanya- Somogyi fagylaltműhely bazsalikomos málnája lett az idei év fagylaltja.
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete ezúttal Szegeden a Virág Cukrászdában gyűlt össze, hogy zsűrizzék negyven cukrász hetvenkét fagylaltját négy kategóriában.
Az “Év Fagylaltja” címért versenyzők kézműves termékek közül kerültek ki, ezek

természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében pedig főzött alappal és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel kellett, hogy készüljenek, a hagyományos technológiai sorrendet betartva. Mindezekkel felmérték a cukrász tudását és kreativitását is.
Egy második kategóriában a cukrászdák és fagylaltozók már fagylaltbázist és gyári önteteket is használhattak. Ebben a kategóriában az aranyérmet Pálfi Attila, a Balatonmáriafürdőn működő Florida fagyizó cukrásza vihette haza kesudió datolyalekvárral fagylaltjával.
Az alapanyaggyártók és -forgalmazók versenyében az első helyet Andok Tamás (Aromitalia – Nectar Kft.) “homoktövis fagylalt zabkeksszel és virágporral” elnevezésű készítménye nyerte el.
A közönség bizalmát Sztaracsek Ádám (Jánoska cukrászda) “Hunyadi gesztenyés” fagylaltja nyerte el.
A Somogyi Fagylaltműhely összesen 5 díjjal távozhatott, lássuk tehát:
Az “Év fagylaltja” cím mellett elnyerték Szeged Város Különdíját is “Gesztenye vörösboros áfonyával” nevű kreációjával, míg az “Epres-Rebarbarás Philadelphia” fagyi bronzérmes lett.
Végül megkapták a Kézműves Fagylalt Nívódíját is!
Szerdán pedig megtudhatjuk, hogy melyik lett az év Balatoni Fagyija.
Ha tehetitek, térjetek be hozzájuk. Remek, ötletes ízkombinációk várnak!
[…] Nyugat-Balaton üdülőfalujában, a diási strand közelében található Bringatanya nem csak a kerékpárosok álma. Való igaz, ottlétünk alatt is rengeteg bringás tért be egy […]
[…] zöldcitrommal készült nektek, egy csipetnyi mentával. A pultban már megtalálható! A tavalyi bazsalikomos málna után elég ígéretesen […]