Egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat olyan hirdetésekkel, amelyekben környezettudatos termékeket, szolgáltatásokat ajánlanak, olyan alternatív megoldásokat kínálva ezzel, amelyekkel csökkenthetjük a Föld környezeti terhelését, a hulladék mennyiségét, a környezetszennyezést, vagy éppen a saját egészségünk megőrzésében léphetünk előre. Idén több fronton több kampány is indult már mind hazai, mind nemzetközi szinten, melynek keretében ehhez a szellemiséghez csatlakozva változtathatunk a saját és környezetünk magatartásán, vagy éppen vásárlási szokásainkon. Igazán szívet melengető tudni és látni, hogy Magyarországon is egyre több szakember és szervezet áll élére ezeknek a mozgalmaknak, példát mutatva aktivizálják a változni, változtatni vágyókat, hogy közösen kezdjünk el dolgozni egy jobb és szebb bolygóért. A fenntarthatóság egy igencsak népszerű téma lett, de nem is hiába, hiszem rohamléptekkel haladunk egy visszafordíthatatlan állapot elérése felé. Nemrég egy új, fiatal csapat lépett színre Nyíregyházán, akik bambuszból készült fogkefékkel kívánnak nagy tömegetek megmozgatva változást hozni a magyar háztartások környezettudatosabb vezetésében.  

Két nyíregyházi, vállalkozó szellemű, huszonéves fiatal gondolt egy nagyot és 2018. februárjában beindított egy vállalkozást. Honnan jött az ötlet?

Az első lépés az volt, hogy Dávid 2017 nyarán elindította a saját online marketing ügynökségét, akkor még egyéni vállalkozóként. A sok munkának köszönhetően 2018 elejére már négyen dolgoztunk az ügynökségben és ekkor jött az ötlet, hogy létrehozhatnánk a saját webshopunkat is, hiszen minden szakmai tudás adott volt ehhez.

Mi motivált Titeket abban, hogy környezetkímélő megoldást nyújtó háztartási termékkel foglalkozzatok?

Mindig is odafigyeltünk a környezetünkre és szerettünk volna nagyobb dolgokat is tenni a Földünkért. Sokféle üzleti modellben és termékben is gondolkoztunk, de rájöttünk, hogy igazán nagy változást csak úgy tudunk elérni, ha hatalmas tömegeket mozgatunk meg. Szerencsére rengetegen vannak, akik tudatosan óvják a környezetünket, vagy legalábbis amennyire csak tudják, de egy átlagos magyar háztartásban sajnos erre még nem figyelnek oda kellő mértékben. Az előbbiek miatt azt már biztosra tudtuk, hogy csak olyan termékkel érdemes piacra dobni, ami kényelmi lemondás nélküli alternatívaként szolgál, mert a nagy tömegeket csak ezzel tudjuk aktivizálni.

Miért választottátok a bambuszt és miért épp fogkefével indultatok el?

Mivel nagyban gondolkozunk, ezért nem volt elég csupán környezetbarát alternatívát keresni, hanem egyből a legfenntarthatóbb opciót kellett megtalálnunk. Mivel az erdőirtás is egy komoly probléma, ezért hamar elvetettük a klasszikus fa fogkefék ötletét. Némi keresgélés után találtuk meg a bambuszt, ami egyszerűen tökéletes alapanyag a fogkefék (és még jó pár egyéb termék) gyártására. Fogkefét mindenki használ, ezért csak hazánkban több tízmillió műanyag fogkefe kerül kidobásra évente. Erre próbáltunk környezetbarát alternatívát találni, így született meg a bambusz fogkefe ötlete.Az általunk is használt Moso bambusz az egyik leggyorsabban fejlődő bambuszfajta. Amint kivágunk egy bambuszt, egy új csemete kerül a helyére, ami 2-3 év alatt teljes méretűre nő meg. Ez elképesztően gyors fejlődés, ami tökéletes párosítás egy olyan termékhez, amit 3-4 havonta eldobunk és lecserélünk. Ja, és ne aggódjatok, a pandákra is gondoltunk! A Moso bambusz nem szerepel az étlapjukon (olyan magasan nőnek a levelei, hogy a pandák ezt már nem eszik).

Mit javasolsz azoknak, akik kétkedve néznek a bambuszból készült fogkefékre?

Próbálják ki! De komolyan! Tényleg alig különbözik egy klasszikus eldobható műanyag fogkefétől, egyszerűen csak a fogása más, amit pár nap alatt meg lehet szokni. A bambusz fogkeféink egyébként pontosan addig bírják, mint egy jobb minőségű műanyag fogkefe, ugyanis a bambusz nem szívja meg magát vízzel, ráadásul természetesen antibakteriális is. A sörtét direkt prémium minőségű műanyagból készítjük, aminek DuPont az alapanyaga, így a tartósságával nincs gond. Persze a sörte így nem környezetbarát, de ez is egy tudatos döntés volt részünkről, hiszen próbáljuk megtalálni a nagy tömegek számára is leginkább elfogadható alternatívát. Jelenleg az egyetlen környezetbarát sörte opció a disznószőr, ami sajnos sokaknál alapból kizáró ok lenne.

Az elmúlt években és főleg idén valami megmozdult Magyarországon a hulladékmentes háztartások vezetésére való törekvés és egyéb környezettudatos háztartási megoldások elterjesztése érdekében. Ti hogyan látjátok ezeket a folyamatokat?

Nagyon örülünk neki, hogy megmozdult az ország a környezettudatosabb irányba. Nyilván még van hova fejlődni, de legalább már valami megindult. “Saját bőrünkön” tapasztaljuk, hogy az emberek is fejlődni szeretnének és ami talán fontosabb, tudatosabban élni. Mi sem gondoltuk volna, hogy ekkora örömmel és érdeklődéssel fogadják majd a Natúr Bambusz termékeket, már a webshop beindításának legelején.

Mit tanácsolsz azoknak, akik még csak ismerkednek ezzel a mozgalommal és szellemiséggel, hogyan vágjanak bele okosan a környezettudatos magatartás megvalósításába?

Mindenképpen a lehető legegyszerűbb változtatásokkal kezdjenek, mert csak így alakítható majd ki olyan szokás, ami hosszútávon is fenntartható. Ilyen például a bambusz fogkefék használata sima eldobható műanyag helyett, vagy a műanyag zacskók és szatyrok leváltása, vagy kozmetikumok lecserélése. Én azzal kezdtem, hogy minden kozmetikai terméket megnéztem, mit tartalmaz és ami például pálmaolajat, nikkelt, vagy parabént, azokat egyből ki is zártam.

Ahhoz, hogy egy 9 hónapja sikeresen működő vállalkozást vezethessetek, nyilván számos nehézséggel kellett megbirkóznotok. Mesélnél az idáig megtett rögös útról?

A marketing ügynökségünk több mint másfél éve működik, szerencsére eddig kisebb-nagyobb sikerekkel. Induláskor volt egy kissé nehézkes, mert mindketten tanultunk még és nehezen lehetett összeegyeztetni a tanulást és a munkát, főleg gyereknevelés mellett. Végül a suliról lemondtunk és minden erőnkkel a vállalkozásra koncentráltunk, azóta szépen-lassan növekszünk, így egyáltalán nincs okunk panaszra.

Milyen tanácsot adnál azoknak a fiataloknak, akik az önmegvalósítás útjára kívánnak lépni?

Csinálják! Ha van egy jó ötletük és érzik magukban a lehetőséget, akkor ne habozzanak, egyszerűen csak vágjanak bele. Persze nem szabad mindent feladni és beleugrani egy új vállalkozásba, de ha jó az ötlet és kellő körültekintéssel méri fel valaki a piacot, valamint a kockázatokat, akkor nagy baj nem lehet. Mi egy-egy új ötlet mérlegelésénél mindig arra gondolunk, hogy megbánnánk-e 70-80 évesen, hogy nem vágtunk bele. Ha a válasz egyértelműen igen, akkor meg kell próbálnunk.

Kik segítettek mindazt elérni, amit most a sajátotoknak tudhattok?

Rengeteg támogatást kaptunk mindkettőnk szüleitől, akik szintén vállalkozó szelleműek, így a példa már régóta előttünk van. Az online marketing ügynökség elindítását szerencsére saját zsebből tudtuk finanszírozni, hiszen egy szolgáltatásnál nem volt szükség túl nagy indulótőkére. A Natúr Bambusznál már kicsit nehezebb volt a helyzet, ugyanis elég nagy összeget kellett befektetnünk a termékek fejlesztésébe, tesztelésébe és az árukészlet feltöltésére. Minderre tudatosan készültünk az elmúlt egy évben. Természetesen hatalmas segítség volt még a BOOM Marketing csapata is, ugyanis a srácok tényleg sajátjukként kezelik a márkát egészen a kezdetek óta. Nem csak a marketinges tevékenységben vettek részt, de például a tesztelés idején is sokat segítettek.

Milyenek az eddigi visszajelzések?

Szerencsére eddig csak jó visszajelzéseket kaptunk. Volt olyan, aki még ki sem próbálta a fogkefét, de amint megkapta a csomagot, egyből írt, hogy teljesen lenyűgözte, hogy tényleg minden részletre odafigyeltünk. Nagyon sok visszajelzést kapunk arról, hogy a fogkefe minőségével teljesen meg vannak elégedve és doboz is nagyon tetszik nekik.

Tervben van, hogy egyéb, bambuszból készült termékeket is forgalmaztok majd a jövőben?

Természetesen! A bambusszal nagyon sok műanyag háztartási eszközt ki lehet váltani. Decemberben érkeznek meg a bambusz szívószálaink, amivel a műanyag szívószálakat lehet majd kiváltani. Azért ez a következő termékünk, mert már sokan keresték és ezzel hasonló a helyzet, mint a fogkefével: rengetegen használják, aztán eldobják és az óceánokban, szeméttelepeken köt ki. Ennek elkerülésére tökéletes alternatíva a bambusz.

Mi az, ami további inspirációt és motivációt nyújthat a későbbiekben?

Az, ha látjuk, hogy minél több embernek segíthetünk elindulni egy környezetbarátabb életmód útján.

Az induláskor milyen célokat tűztetek ki magatok elé?

Az egyik fő célunk az volt, hogy az első fél év eredményeként kb. 1000 háztartásban ott legyen a termékünk.  A másik cél az volt, hogy legkésőbb februárban bővítsük a kínálatunkat más termékkel is. Ez utóbbival bőven megelőztük magunkat, mert már december elején itt lesznek a szívószálak.  Konkrét számokat inkább nem lőttünk be magunknak, de terveink között szerepel, hogy kiépítsünk egy nagykereskedelmi hálózatot és szeretnénk minél több partnerünk üzletébe bekerülni. Ezzel is jól haladunk, bár még tartanak az egyezkedések, de már több, mint 30 viszonteladói jelentkezést kaptunk és úgy néz ki, hamarosan megtalálhatóak lesznek a Natúr Bambusz termékek több megyeszékhelyen is (pl. Nyíregyháza, Debrecen, Szeged). Mindenképpen szeretnénk még idén elkezdeni jótékonykodni is. Még az idén szeretnénk találni egy olyan szervezetet, akivel hónapról-hónapra tudunk együttműködni és bevételünk egy fix részével folyamatosan támogatni egy nemes célt.  Rövidtávú terveink között szerepel az is, hogy a szomszédos országok magyarok lakta részein is megjelenhessünk termékeinkkel.

Ezeknek a céloknak a megvalósulása jelenleg hogyan áll?

Jól haladunk, mert az első hónapban többen vásároltak nagyobb mennyiséget is, így a számok alapján, már több mint 100 háztartásban ott vagyunk.

Milyen jövőbeli terveitek vannak, esetleg a Natúr Bambuszon túlmenően?

A jelenlegi vállalkozásainkat szeretnénk mindkét területen fejleszteni, stabil növekedést elérni. A marketing ügynökség csapatát jövőre még tovább kívánjuk bővíteni, a Natúr Bambuszt pedig szeretnénk országosan is ismert márkává tenni, idővel pedig akár a nemzetközi piacra is lépni vele.

Köszönöm, hogy rendelkezésemre álltatok, hogy ez az interjú megszülethessen. Sok sikert kívánok Nektek minden célotok megvalósításához és az álmaitok eléréséhez!

hirdetés