Pohner Ádám

Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök Étterem séfhelyettese képviselheti Magyarországot a Bocuse d’ Or szakácsverseny európai döntőjében Torinóban júniusban.

 

Széll Tamás

A zsűriben (konyhai és kóstoló) 24 séf foglalt helyet, köztük Széll Tamás, a két évvel ezelőtti európa győztes.

Az országos döntőben két ételt kellett elkészíteniük a versenyzőknek 5 óra 35 perc alatt. A hústálra borjúszűzből, csülökből és velőből álló kreációt kellett elkészíteni, míg a vegetáriánus tálon gorgonzola, rizottó rizs és fürjtojás várta a versenyzőket. A verseny napján két, szintén kötelezően felhasználandó zöldséget sorsoltak ki, a metélőhagymát és zöldborsót.

A legjobb konyhai munka díja szintén Pohner Ádámot illette. A döntő második helye Volenter Istvánt (67 Étterem és Bistro), a harmadik pedig Veres Istvánt (Babel Budapest) illette meg.