Fontos szabály, amivel talán nem mondok újat, hogy a tojásos, majonézes, romlandó hozzávalókat kerüljük, ha szendvicset készítünk a strandra. Mit érdemes vinni? Összeszedtünk néhány ötletet, ami laktató és aggódnunk sem kell, hogy hamar megromlik. Persze ez nem azt jelenti, hogy az örökkévalóságig fogyaszthatók. Vigyünk magunkkal hűtőtáskát, ha a parton szeretnénk étkezni, az a legbiztosabb.

Padlizsánkrémes szendvics

Többféleképpen el lehet készíteni ezt a krémet, de ha kihagyjuk belőle a majonézt és csupán fokhagymával, borssal, sóval és egy kevés dióolajjal ízesítjük, akkor ugyanolyan finom és egészséges krémet kapunk, ami tovább bírja a melegben, mint majonézes verziója.

 

 

Zabfasírtos szendvics

Azoknak, akik gyorsan szeretnének rostban gazdag táplálékhoz jutni, ajánljuk a zabfasírt porokat, amelyet beszerezhetünk herbáriákban vagy nagyobb üzletláncokban is. Csupán vízzel kell őket elkeverni, kevés kókuszolajon kirántani és már mehet is a zsemlébe. Szelhetünk rá kígyóuborkát és paradicsomot, hogy még ízletesebbé tegyük.

Pitaszendvics

Csak a fantázia szab határt ennek a szendvicsnek a megtöltésében. 2 pitára van szükségünk és némi zöldségre. Fokhagymát kevés olajon megpirítunk, majd a megmaradt zsiradékon a piták mindkét oldalát megmutatjuk a serpenyőnek. A pitákba rakhatunk feketeerdei sonkát, salátát, paradicsomot, uborkát illetve egy kevés ruccolát is.

hirdetés